Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dimenziók

2017.12.05

Mi a világunk?

Bonyolult kérdés. Még azon is vitatkoznak, hogy három-e vagy négy a dimenzió, amiben élünk. Az idő a negyedik, vagy csak hozzátapadt a harmadikhoz, mint velejáró jelensége, ami másutt nincs? Ráadásul Püthagorasz szerint az idő körkörös, és nem lineáris: „Az idő a világ gömbje, mert minden az időn belül van.”

Állítják, a mi időnk felgyorsult, napi huszonnégy óra helyett csupán tizenhat óra, míg a föld körbefordul a tengelye körül. Néhányan még hozzáteszik: ez is azért történik, hogy felkészítsen bennünket az ötödik dimenziós létezésre.

Ahhoz, hogy megértsünk valami keveset is, vissza kell mennünk a második dimenzióba.

Vegyünk egy egyszerű hengert, amit letettünk a szoba sarkába. Ha a függőleges sík polgáraként elölről szemléljük, téglalapnak látszik. Ha síklényként felülről tekintünk rá, mert a vízszintes síkban élünk, akkor kört látunk. Ha egy harmadik helyzetű síkvilágban, akkor valami furcsán púpos alakzat lesz a tekintetünk előtt. Akkor most mi is a henger?

Vitatkoznának az idők végtelenéig, ha lenne a síkok lakói közt kapcsolat. De még csak nem is sejtik egymás létezését. Mi a harmadikból nevetnénk rajtuk, mert a mi tudatunkban egészen más van a hengerről, mint az övékében. Ha Jancsika fogná és elvenné, hogy tornyot építsen belőle, nem értenék, hová tűnt el hirtelen a semmibe.

 Meggyőződésünk, hogy nekünk van igazunk a hengerről, mi többet érzékelünk, mi felsőbbrendűek vagyunk, mert térben élünk. Azok lennénk? Mi láthatjuk az összes síkot, ha akarjuk, ők nem. Ha odasúgnánk nekik, hogy „Hahó, mi is vagyunk, és nem laposak, mint ti!” – hitetlenkednének, és betudnák valamiféle érzékcsalódásnak. És ha valaki mégis hitelt adna az ő világukban a hangunknak, őrültnek bélyegeznék, kinevetnék, megszégyenítenék és kiközösítenék.

De jut-e az eszünkbe, hogy a háromdimenziós létezésből is ugyanígy lehet több, mint a síkokból? Logikusan következne pedig, vagyis lehet létjogosultsága a párhuzamos világegyetemeknek. Mert a világon minden matematika, és ez a tudományág nem tűr ellentmondást. Annak a rendszerében úgy van, hogy ha valami egyszer igaz, az mindig, mindenre igaz kell, hogy legyen!

Beszélnek a tudósaink fraktáluniverzumról is. A fraktálok önismétlő alakzatok, és magát a szót Mandelbrot nevű matematikus alkotta ezerkilencszázhetvenötben. Vegyél a kezedbe egy karfiolt, és szedd szét! Karfiolt kapsz. Szedd ezt is további részekre! Mind ugyanaz a forma lesz, csak egyre kisebb. Na, ez a fraktál. Ugyanez van a fák ágrendszerében, a villámok mintáiban, felhők gomolyában, és sorolhatnám még.

Ha egy egyenest darabolsz, egyeneseket kapsz, ha egy síkot, síkokat, ha egy teret, akkor tereket. Mivel mindezek végtelenek, a részek is azok lehetnek. Ha tovább visszük a gondolatmenetet, rájövünk, hogy végtelen számú végtelen nagyságú világegyetem létezhet.

Ám lehet az is, hogy mégis tudunk a párhuzamos életeinkről. Egyesek szerint az álmainkban oda szoktunk ellátogatni. Nagyon hasonló az ittenihez, de néha egészen más. Ott ugyanúgy megjelennek a vágyaink és félelmeink, de máshogyan alakulnak az események, és másképp írják a történelmet.

Mindeközben a negyedik, vagy ötödik dimenziós polgár elnézően mosolyog rajtunk. Neki olyan természetes bennünket bámulni, mint itt a Földön Janinak a moziban a vetítővászon síkját.

Az ő világából is végtelen sok van.

Lehet, hogy ők a mi teremtőink, mint ahogy mi a síklényekéi.

Legfölül a mindenek atyja, kitalálója az Egy, a végtelen dimenziós létezésével, amiből mindez jött. Talán.

Ahhoz, hogy onnan értelmezni, érteni tudjanak bennünket, vagy segítsenek, le kell jönniük mi dimenziónkba. Lehet, hogy őket mondjuk angyaloknak, vagy ördögöknek? És ők az ihletet hozó múzsák is?

Úgy teszünk, mintha nem tudnánk róluk, mintha sejtelmünk se lehetne a jelenlétükről. Pedig van. Mint ahogy a Síkföldön megjelenő térbeli lényünk lenyomata egy pont vagy egy síkforma, úgy ők is nyomot hagynak. Mi is érzékelünk valamit a magasabb dimenziókból: az agyunkban egy hangot, váratlanul előbukkanó gondolatokat, sejtelmes zenét, villanó fényeket, elsuhanó árnyakat, érthetetlen, borzongató vagy örömteli érzéseket, intuíciókat.

Meghagyják-e a szabad akaratunkat, vagy úgy játszanak velünk, mint mi a képek figuráival?  Feltételezhető, hogy amint nekünk is véges a lehetőségünk a síkon való transzformációkra, a magasabb dimenzióknak is behatárolt a szabadsága, hogy alakítsák az alacsonyabb dimenziós létezést.  Mert fölöttük is vannak, a hatodik, hetedik, és a többi kiterjedésbeli entitások.

Meditációs vagy egyéb megváltozott tudatállapotban úgy érezzük, feloldódunk a környezetünkben, szabadok vagyunk, nem köt az anyag sűrűsége. Mikor kilépünk a testünkből, ott lehetünk, ahol csak akarunk, és ott úgy látunk, hallunk, szagolunk, mint itt a hétköznapokban. Amikor fénnyé és remegéssé, vibrálássá változik a világ, amikor érzékszerveinken túlmutató érzékeléseink vannak, talán már ott vagyunk a fátyolnál, ami elválaszt bennünket a következő dimenziótól, és megsejtünk annak csodáiból valamit.

Ám lehet az is, hogy a világunk csak egy gigantikus hologram, káprázat, amit valóságnak hiszünk. Vagy csak a körülöttünk lévő rezgések állóhullámainak tömkelege, agyunk által fogott adás anyagba rendeződése, amit a hitvilágunk tart állandó állapotban.

Az ember tudata szellemi jelenség és nem fizikai. A tudat az összes fizikai jelenség forrása, része a Teremtőnek, s a lélek ehhez kapcsolódik. Az agyunk csak a tudatunk eszköze. A tudat túllép a három dimenzión. Vagyis mi mégsem háromdimenziós testek vagyunk, hanem sokkal többek?

Aki az írásaival harcol a mi világunkban, az egy másik dimenzió prófétája. Az írásjeleknek léteznek a dimenziónkon túlmutató vetületei. Vallom, hogy a művészet az emberiség legmagasabb rendű tevékenysége, és a művésznek kötelező felül emelkednie korának szintjén! Az ő küldetése, hogy az elrejtett dimenziók térképésze legyen. A tudomány beleragadt az anyagba, bár a kvantumfizika már feszegeti a határokat, és meglepő dolgokra talál, de még nem érti. A művészi érzékenységű lélek képes csak kiemelkedni a ragacsos sár lehúzó rétegeiből, és megsejteni valamit abból, ami felé tartunk. Ez lehet az ember igazi evolúciója, a dimenziónk kibővítése.

Ahogy a pont a nulla nagyságával képes sokszorozódni és létrehozni a vonalat, a vonal képes vastagságot növeszteni, hogy síkká váljon, és a sík alakzat felfelé hízni a térbe, úgy vagyunk mi képesek elérni a következő dimenzió hihetetlen világát.

 

 (Ajánlom figyelmetekbe EDWIN A. ABBOTT: SÍKFÖLD című tudományos fantasztikus regényét.) 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.