Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Támadás a Fényváros ellen

2017.08.28

Sokféle néven szólították már, de senki nem ismerte a valódit. A külseje annyira semmitmondó és jellegtelen volt, hogy aki le akarta írni, igencsak el kellett gondolkodnia rajta. Ahányan meséltek róla, annyiféleképpen jellemezték. Csak abban egyeztek meg, hogy elegáns, árad róla a gazdagság és a siker, és a kora meghatározhatatlan.

Államfőknek parancsolt, pedig csak szolga volt. Cselekedte mindezt úgy, hogy azok észre se vették a nyilvánvaló tényt: az ő óhajait teljesítik. Mesterien értett a sugalmazáshoz, a manipuláláshoz. Megtanulhatta az elmúlt pár ezer évben, mióta az Éji Varázslók kiképezték, és a Fenevad seregébe került.

Micsoda téves megnevezése a tudásnak és a hatalomnak! Mint ahogy a Sátán szó is. Ezeknek az emberi lényeknek itt a Földön fogalmuk sincs a valóság igazi természetéről!

Pedig néha már kezdte saját magát is embernek tekinteni, olyannyira igyekezett hozzájuk hasonlatossá válni. Ahogyan azt a mestere tanácsolta.

Révületbe merülten, a sűrű és nehéz anyag fogságába zárva, ült a Fényváros egyik magas házának legfelső teraszán. Várta a parancsokat. Ura azt akarja, hogy növekedjen a káosz, a zűrzavar, emberi lények félelmén kívánja a hatalmát, az erejét hizlalni. Készen állt neki bármit megtenni.

Régen kezdődött. Az új időkben azon a pénteken, tizenharmadikán, mikor a templomosokat megsemmisítették. Azóta sok próbálkozásuk és sikerük akadt, de egyik sem rendítette meg annyira a világot, mint az óceán túlsó felén szeptember 11-én. Ma már az sem számít, hogy kitudódott az igazság. Már ott menetelnek az embertömegek iszonyatos kígyózó sorai az országutakon, hazátlanul, házatlanul, bele a halálba. A romlásba. Velük jön, elvegyülve a vándorlók között, négyezer kiképzett Halálosztó.

És ez nekik jó.

Hálás érte a Fenevad. A tízedik hónap harmincegyedik napján örömünnepet ültek, lelőttek egy repülőgépet. A harmincegy végül is a tizenhárom tükörképe. Nincs olyan erős hatása, de megteszi. Ám tizenhárom nap múlva épp tizenegyedik hónap tizenharmadika lesz. A tökéletes dátum. Akkor kell megtörténnie.

Azt tanították neki, hogy a számoknak különleges hatása van. A három jó szám, a kilenc még inkább, a tizenegy tökéletes, de mindenekfelett áll a hatos. A három darab hatos arat le mindent. Az egyes uralkodik, ez az ego, ami vak és irányítható. A tizenhárom a bűvölet, ami rémületet kelt. A varázslathoz kell a számok sűrített energiája, hogy működjön.

A hang a fejében beszélni kezdett hozzá.

 

Fényváros vastornyának tetején izzó gömb ragyogott. A járókelők, akik tekintetüket felfelé irányították, a nap vakító sugarának vélték. Alig akadt valaki, aki ebben kételkedett.

A Fénylény letekintett a városra. A nyolcadik dimenzióból jött. Csökkentette a rezgéseit, már a negyediknél tartott, de még nem akart a harmadikban megmutatkozni. Így még eléggé érzékelte, hol van a Katona, a Szörnyeteg szolgája.

Belélátott. Mert a fénysugár képes bármely sötétségbe belehatolni, és elűzni azt. De ő kevés volt ahhoz, hogy meg is semmisítse. Az ősi sátánimádó Hikszosz törzs késői leszármazottjai mind a Sötét erők mellett álltak.

A harc folytatódott. Most őellene indultak, a Fény Városa és védelmezője ellen. Látta, mit terveznek. Látta a jövőt, az események következményeit, tudta, hová vezet, és tenni készült ellene. Ám a szabad akarat törvénye miatt nem avatkozhatott az emberek életébe, csak sugalmazhatott.

A dátummá sűrűsödött energia sötéten izzott az éteri szinten: tizenegyedik hónap tizenharmadika. Egy hónappal ezelőtt kezdett formálódni, s ő már akkor tudatosította az ország vezetői és a hírszerzők agyában az aljas tervezetet. Semmi sem történt. Igazából el sem hitték. Kábultan hagyták elmenni a tudatukból az információt.

Akkor a Félhold Gyermekein keresztül szólt, kétszer is, de ismét hiába tette.

A Világlátóban tizenegyedik hónap tizenegyedikén olvashatóvá vált, mi fog történni. A sok felesleges és hamis bejegyzés között erejét veszítette a figyelmeztetés. Alig akadt tucatnyi éber ember, aki hitelt adott a soroknak. Tehetetlenül vártak, tenni ellene ők sem tudtak.

A Fény Fiának erőfeszítései visszaverődtek a bezárult elmék és szívek kemény pajzsáról. Az emberek tömegei kábán lézengtek a szürke utcákon.

 

A Katona elégedetten dőlt hátra. Tökéletesnek látta a tervét.

Valakik mégis igaznak vélték a hírt. Egy nappal a véres este előtt a Csillag Népének vezetői üzentek a városban lakó leszármazottaiknak, hogy maradjanak a házaikban. Ők is tudtak a tervről, mert néhányukat beavatta a Sötét Katona. Még tetszett is nekik, mert hasznot reméltek belőle.

Az időpont a létező legmegfelelőbb – örvendezett újból, s meggyújtotta a szivar végét. Az újhold és a sátáni ünnepnap dátuma éppen tizenegyedik hónap tizenharmadika. A Szörnyetegnek véráldozat kell.

Mikor a Világlátóban kiszivárgott, mi készül, egy pillanatig elgondolkodott, jó-e ez nekik. De gyorsan hozzátette a saját információit: a halottak és sebesültek pontos számát. Így már senki se fogja elhinni, abban biztos volt.

Igaza lett. Az események után már sokan csodálkoztak a jóslat hihetetlen pontosságán, s bár elővették a férfit, aki kiírta a világhálóra, az drogos kábultságában egyre csak valami angyalt emlegetett.

A szertartás a tizenegyedik kerületben lesz majd. Egyik hívüknek ott van a színházterme. Meghirdették a fiatalok közt nagy népszerűségnek örvendő Kőkemény Éjsötétek koncertjét. Elegendő ifjú lélek fog eljönni aznap este az áldozati rituáléhoz.

Mindenki a helyén volt, mindenkit beavattak, aki segíthette a tervet, és aki megakadályozhatta az ostoba jólelkek ellentámadását.

A rendfenntartók aznap látványosan demonstrálták éberségüket, terrorista ellenes vészhelyzeti gyakorlatokat tartottak több helyszínen. Így mindenki tökéletes nyugalomban és hamis biztonságérzetben készült az esti programjára.

A három testvér három fegyveres csoportja készen állt.

Este hat órától kilenc óráig, három teljes órán keresztül hat különböző helyszínen indultak el a támadások a hatszázhatvanhat jegyében, ahogyan azt a Jelenések Könyve már régen megírta.

Majdnem becsúszott egy apró hiba. Annak az ostobának utolsó pillanatban támadt kedve a meccset végigdrukkolni. Neki nem eshetett baja. A három szerencsétlen flótásnak így a stadion előtt kellett feláldozni magát.

A horror három órája pontban kilenckor kezdődött. A zenekar a „Csókold meg a sátánt!” című számot játszotta, mikor az oldalajtókon belépett a három terrorista, és tüzet nyitott a nekihevült fiatalokra.

A zenészek elmenekültek. Őket bántódás nem érhette, ahogyan abban előre megegyeztek. A padozaton perceken belül síkos vérpatakok folytak, emberi testek hevertek, aki tudott, menekült. Pontosan tizenegy percen keresztül aratott a halál, mikor hirtelen vége lett.

A biztonsági szolgálat emberei eltűntek. Utóbb senki nem tudta kideríteni, hol voltak, az őrök nem emlékeztek semmi szokatlanra, kiesett a memóriájukból az idő. Az utolsó lövéseket hallva eszméltek, és értesítették a rendőröket.

Azok harminc perc múlva értek a helyszínre. Az utcáról lövöldöztek befelé, s a benti három tessék-lássék módra visszalőtt. Nem akarták a rendőrök életét. A Fenevadnak ártatlanok vére kellett.

A csata három rémületes óra után éjjel tizenegykor vezényszóra abbamaradt.  A három fegyveres utolsónak önmagát áldozta fel, kegyes ajándékul.

Százharminc lélek ment át a túlvilágra.

 

A színház előtti járdát virágok borították, mécsesek, gyertyák és zokogó emberek mindenfelé a környéken.

Fényváros polgárai sokkhatás alatt álltak. A félelem elhatalmasodott az egész világon. Fenyegető üzenetek, bombariadók, gyász, sírás, rettegés uralkodott.

A rendőrség hatalma megnőtt. A tömegek tőlük várták a védelmet, de csak ártatlan emberek letartóztatására került sor.

A fegyvert gyártók forgalma az egekbe szökött.

Az öreg nyomozó, aki már sokat látott, és a racionális gondolkodását nem tudta elvakítani sem a gyász, sem a fájdalom, rájött sok mindenre. Másnap váratlanul holtan találták. Öngyilkos lett – írta az újság. Így történt? Vagy csak ezt akarta valaki elhitetni? Ki tudja, mit tudhatott meg!

A Fény Fia tovább csökkentette a rezgéseit. A negyedik dimenziót már sokan érzékelték a felébredettek közül. Az ő szívükben reménysugarak kezdtek gyúlni.

A Fény Őrzője szövetségeseket keresett. A testek körüli ragyogást figyelte, a tiszta színeket, sötét foltoktól menteseket. Az erőseket, akiket nem tudott megtörni, gyengíteni a terror. Az erős hitűeket, a reménykedőeket, a tudni, tenni akarókat, a bátrakat.

Keveset, nagyon keveset talált.

Megnövelte, kiterjesztette magát, elkezdte árasztani a fényességet. Áramlott hozzá, s ő körbeölelte, beburkolta vele a csüggedőket. Űzte a ködöt, a szürkeséget, hitet, reményt, bizakodást, szeretetet sugallt. Erőt.

A fény tudja egyedül megtenni a csodát, a piciny pislákoló láng is szét tudja oszlatni a sötétséget. De fordítva nem történhet sohasem, mert lehetetlen.

A Védő gyűjti a seregét. A fénylő szíveket. Azokét, akik képesek még szeretni a nehéz időkben.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.